Június végi győri pillanatfotók

A 2020-as év a járvány miatt kissé nem olyanra sikerült, mint amilyennek azt elterveztük. A mostani fotóim azonban sokkal jobbra sikeredett, mint amire számítottam. A csodálatosan szikrázó napsütés is tökéletesítette a lehetőségeimet. A fényviszonyok viszont még nem feltétlenül jelenthették volna, hogy jól sikerült fotókat készíthessek.Ehhez természetesen megfelelő fotóalanyokra volt szükségem. A téma kiválasztásánál a gyermekeket helyeztem előtérbe. A lelkesedés, a szabadban töltött idő és maga a gyermek szerepe volt középpontba alkotásom elkészítése alkalmával.A fényképezőgépemnek adtam egy "esélyt", beállítottam effektkészítő programra. Ezt követően már csak a szemeimnek kellett meglátnia a megfelelő pillanatot. Ezeken a fotókon az a számomra legjobban tetsző, hogy szinte olyanná sikerültek a képek, mint ha rajzolva lennének az alkotások. Nagy örömömre szolgál,hogy a facebooke-on publikáltam már előzőleg ezeket a fotókat és többek tetszését nyerte el.









Szanyi levélmustra


Levélmustra címet adtam mostani fotóimnak.A felvételeket,a szanyi Móric-erdőn készítettem.Azért adtam a levélmustra címet,mert kifejezetten törekedtem arra,hogy az erdő,a fák és a levelek közötti kölcsönhatást,elhelyezkedést mutassam meg a fényképezőgépem lencséjén keresztül.Nagyon érdekesnek tűnhetnek - mások számára is - ezen kívül  azok a tények,hogy van amelyik faleveleknél meg maradtak az ősz falevelek színei.Másutt pedig a hideg megcsípte őket,amelyek szürke színt vettek fel,vagy pedig teljesen elhervadtak. A leírt sokszínűség és kapcsolatjellemzés adta -e összeállításom témáit,melyet digitálisan nyújtok át kedves látogatóim számára.





















Portré télen-2019

Nagy Máriával és Ifj. Gulyás Lászlóval már 2019.nyarán is dolgoztam együtt. Kiváló portré alanyok.Mostani portré sorozatom a "Portré télen" címet kapta,bár hó nem esett, azonban úgy érzem ismét jól sikerült ez a pár kattintás is.Sajnos a helyszínen való beállítás lehetőségei korlátozottak voltak,ezért a most látott fotókat tudtam kihozni a fotózás során.










Győri életképek - 2019. December

Győrben is , mint mindenütt, nagyon sok olyan téma található, amelyet nem fotós szemmel nézve, elkerülünk a hétköznapjainkban.
Ezért is kerültek kiválogatásra azok a fotóim, amelyeket itt a látogatóval megosztva láthatnak apró hétköznapjainkból. Most is- mint általában ha természetben járok - jelentős mértékkel bírnak a fák és a folyó közötti harmónia láttatása. A kacsák és a víz valamint az együttesen őket körülvevő szabad áramlás megmutatása kap szerepet jelenlegi fotóalbumomban. A városképek alkalmával az épületek és az emberek elhelyezkedése, pozicionálása, térbehelyeszése az , ami kirajzolódik munkáim során.A színek erőssége és a tónusok elhalványultsága az éppen aktuális képalkotás soráni elképzelésemből fakadtak. A kacsák természetes színben történő bemutatása mellett, alkalmaztam erősebb árnyalatbeállítást azért, hogy" kissé festményszerű" látásmódot teremtsek.Fotóim között szerepel séta, hobbi,a szabad madár repülése, a víz, az idő és az emberekhez hasonló elmúlás is, amelyet a Dunán lévő csónakok elkorhadt állapotában azonosulnak.
A teljes felbontású fotókat itt érhetik el!